A hangulatos Tirso de Molina tér csak pár perc séta a Plaza Mayortól. Első látásra a virágos standokon és a bárok teraszain akad meg az ember szeme, a metróba belépve pedig a díszes előcsarnok látványa ejt ámulatba. A forgalmas metróban emberek ezrei fordulnak meg naponta, de csak kevesen tudják, ha peron falai százak sírját rejtik.
A néhai kolostor
A Tirso de Molina metróállomás temetőjének eredete több száz évre nyúlik vissza. A terület 1834-ig beépített telek volt, és a Nolascói Szent Péter által alapított mercedárius rend szerzetesháza emelkedett rajta. A Nuesra Señora de la Merced kolostor építését II. Fülöp idejében, 1564-ben engedélyezték egy bizonyos Gaspar de Torres apátnak, aki rögtön nekikezdett az építkezésnek. A háromemeletes kolostorban volt, hogy száznál több szerzetes élt, akik betegeket gyógyítottak, gyógyszertárat és nyomdát működtettek.
A kolostorhoz tartozó templomban harminc év múlva csendült fel az első mise. A követő évszázadokban az épületegyüttest Madrid egyik legfontosabb és legszebb vallási központjaként tartották számon. A kerengő kútját „Madrid ékszereként” emlegették, a templomban nemesek márvány síremlékei és a kor ünnepelt festőinek alkotásai kaptak helyet. Juan Antonio de Frías y Escalante, Diego González de la Vega és nem utolsó sorban a jeles olasz festők, Vincente Carducho és Luca Giordano képei segítették az áhítatot.
A 19. században aztán a franciák feldúlták a kolostort és műkincsei nagy részét elrabolták, majd 1840-ben, a holtkézi vagyon felszabadítása és az egyházi birtokok államosítását követően (desamortización) az épületet egyszerűen lerombolták. Szerencsére több műtárgy megmenekült, ezek a Museo del Prado-ban és a Museo del Traje-ban láthatóak.
A híres lakó, Tirso de Molina
A kolostor falai között élt egy Gabriel Téllez nevű szerzetes, aki Tirso de Molina álnéven vált ismertté. Lope de Vega tanítványa volt és kapcsolatban állt kora több hírességével is, mint Cervantes, Quevedo, Góngora vagy Calderón. Tirso de Molina többek között verseket, színpadi darabokat, drámákat írt. Ő emelte elsőként irodalmi szintre a spanyol románcokból ismert témát, Don Juan históriáját A sevillai szédelgő és a kővendég (El burlador de Sevilla y convidado de piedra) című színművében. A történetet később Moliére, E.T.A Hoffmann, Lord Byron és Puskin is feldolgozta, az opera műfajában pedig Mozart tette halhatatlanná a Don Giovannival. A spanyol irodalomtudósok azt is fontosnak tartják kiemelni, hogy Tirso volt az első színpadi szerző, akinek a műveiben a nők főszerepet kaptak. Trilógiát írt Szent Johannáról, A zöldnadrágos lovag (Don Gil de las calzas verdes) főszereplője pedig Dona Juana, aki férfinak öltözik, hogy különböző cselekkel hódítsa vissza csalfa jegyesét.
A drámaírót egyébként a következő generációk elfeledték, csak a 19. században fedezték fel újra munkáit.
A Haladás tere
A lerombolt kolostor helyén teret alakítottak ki, mely először A Haladás tere nevet kapta. Sokak azonban csak Mendizábal térnek hívták, mivel egy darabig itt állt a kolostorok kisajátításáért felelős miniszterelnök, Juan Álvarez Mendizábal szobra. A forgalmas teret az első metróvonalba is bekapcsolták, amelynek építését 1920-ban indították el a területen. A Tirso de Molina néhai lakhelyén álló metrómegálló 1939 óta viseli az író nevét.
Az elfeledett kripta
Az metróépítkezés során nem várt meglepetés érte a munkásokat. Egy föld alatti folyosóra bukkantak. A járat padlóját latin feliratos kőlapok borították, a falakban pedig mintegy 200 fülke nyílt. A munkások emellett koponyákat, ékszereket, keresztet és egyéb leleteket is találtak. Nem tartott sokáig összerakni, hogy mi is történt: a néhai kolostor temetőjére bukkantak rá, ahol az elhunyt szerzeteseket helyezték örök nyugalomra. Amikor a rendházat lerombolták, a sírokat érintetlenül hagyták, és az új teret a temető felett alakították ki.
A metró építésekor is hasonló döntés született: a rossz állapotban lévő, össze-vissza heverő csontokat a Manzanares folyó partjára szállították, de a a maradék sírokat meghagyták a peron fala mögött. Azt mondják, emiatt itt mindig alacsonyabb a hőmérséklet a többi megállóhoz képest.
Egy békebeli metróállomás
Ha a sírok láthatatlanok is, érdemes benézni a metróba, mert a Tirso de Molina Madrid egyik legszebb metróállomása. Lejáratát az eredeti, fehér csempék és kék szalagokkal keretezett színes mozaikok díszítik. A dekoráció az építész Antonio Palacios tervei alapján készült, aki gyakran használta ezeket az elemeket más épületek díszítésére is. A réz és arany színben csillogó kerámia frízek Toledóban készültek, minket, magyarokat a Zsolnay kerámiára emlékeztetnek, és ettől rögtön otthonosság érzetünk támad.
A lejárat legfeltűnőbb eleme a lépcsővel szemben elhelyezett régi Madrid címer – természetesen a medvével és a szamócafával. A bronz jelvény eredetileg a Sol állomás díszítéséhez készült 1919-ben, azonban a későbbi átalakítások során áthelyezték a Tirso de Molina előcsarnokába.
